Mekkora nyomot hagysz a Földön?
Lábnyomszámítás Magyarországon
Számítsd ki saját ökolábnyomod!
Ajánlat
Az ökológiai lábnyom segít meghatározni az emberiség bolygóra gyakorolt nyomásának mértékét. A Globális Lábnyomhálózat (Global Footprint Network) legfrissebb adataiból az derül ki, hogy ha minden ember az USA-polgárok stílusában élne, összesen öt Föld nagyságú bolygóra lenne szükségünk a túléléshez.
Számokra van szükség
Az emberiség az ökoszisztéma erőforrásaira van utalva, és persze egy adott nagyságú területre, mely képes az emberi infrastruktúrának helyet adni. Az olyan környezeti változások hatására, mint az erdők kipusztulása, halastavak kihalása és a légszennyezettség, az emberi szükségletek máris meghaladták a bioszféra kapacitását. De vajon mennyivel?
Hogy az emberiség a jövőben is képes legyen fennmaradni, elengedhetetlen, hogy nagyobb odafigyeléssel kezelje ezt a kérdést. Ehhez pedig megbízható számításokra van szükség, melyek alapján meghatározható a bioszféra megújuló és nem megújuló kapacitása, magyarán a jelenlegi ökológiai kereslet és kínálat aránya.
Az ökolábnyom-számításra számos elfogadott módszer, kérdéssor létezik. Nemzetközi összehasonlításban amerikai és kanadai módszerek eredményeit szokták a leggyakrabban összevetni. 1997-es alapítása óta a Globális Lábnyomhálózat évente kiadott beszámolója a legszélesebb körben elterjedt számítási módszer a világon.
Ökolábnyom és biokapacitás
Az ökológiai lábnyom egy hektárban megadott érték, melynek kiszámítása során figyelembe veszik egy adott embercsoportnak a tevékenysége során felhasznált, illetve leadott energiát és felesleges anyagokat. A számítást elvégezve arra derül fény, hogy hány hektárnyi föld- és vízterületre van szükség az adott folyamatok fenntartásához.
A biokapacitás a biológiailag produktív föld- és tengeri területek összessége, melyek a fenti igények kielégítésére rendelkezésre állnak egy adott területen. Ez lehet a teljes bolygó, egy térség, esetleg egy ország területe is. Bármely régió gazdaságának - a Föld egészének vagy egy-egy országnak - kiszámítható az ökológiai lábnyoma, sőt egyének, vállalatok vagy akár nagyobb sportesemények környezeti hatását is fel lehet térképezni e módszerrel.
A modern kereskedelemnek köszönhetően az emberek, függetlenül attól, hogy hol élnek, a Föld számos különböző területéről származó javakat és szolgáltatásokat használnak, ökológiai lábnyomuk ezért ezen területek összessége, függetlenül a konkrét földrajzi elhelyezkedésüktől. Ha például Londonból rendelsz cipőt, Tokióban készült képregényt böngészel, miközben Puerto Ricóból származó kávét iszol, akkor lényegesen megnöveled az ökolábnyomod.
Az ökolábnyom fogalmát és számítását egy Mathis Wackernagel nevű kanadai ökológus, illetve kollégái alkották meg 1997-ben. A Nemzeti Lábnyombeszámolókat 2003-ban kezdték el kiadni a Globális Lábnyomhálózat égisze alatt. A beszámolók 1961-től kezdve napjainkig számolnak be a világ, illetve 150 nemzet ökológiai lábnyomának és biokapacitásának arányairól. Céljuk egy átfogó és tudományos alapossággal összeállított adatbázis létrehozása. Az évente megjelenő jelentés legutolsó, 2008-as kiadása az 1961-től 2005-ig terjedő időszak adataival számol.
Elférünk a bolygón?
A '80-as évek vége óta egyfajta "túllövést" produkál az emberiség, mivel egyszerűen nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a Föld biológiai kapacitása. Az emberiség mai erőforrásigénye, illetve károsanyag-termelése következtében jelenleg egy 1,3 bolygónyi területet használunk el. Ez azt jelenti, hogy a Földnek egy évre és négy hónapra van szüksége ahhoz, hogy regenerálódjon az után, amit mi egy év alatt elhasználunk rajta. Az előrejelzések alapján - ha a jelenlegi populáció fogyasztási szokásai nem változnak meg jelentősen - a 2030-as évek közepére nekünk már két egész Föld bolygónyi területre lesz szükségünk a fennmaradáshoz.
A legnagyobb probléma az, hogy a természeti erőforrásokat sokkal gyorsabban alakítjuk szemétté, mint ahogy a szemetet újra lehetne hasznosítani. Olyan ütemben használjuk a természet erőforrásait, amivel a természet regenerálódóképessége nem képes lépést tartani, így most már a természet által felhalmozott tőkét éljük fel. Ez pedig végül teljesen kimeríti az erőforrásokat, melyekre az emberiségnek - a Föld többi élőlényével együtt - az életben maradáshoz feltétlenül szüksége van.
Mekkora ökolábon élnek a magyarok?
Sokan (37 százalék) odafigyelnek arra, hogy energiatakarékos berendezést vásároljanak, ismerik az energiacímkék jelzéseit. A válaszolók nagyobb hányada tudatosan kevesebb csomagolási hulladékot szeretne hazavinni, nagyobb kiszerelésben vásárol, és nem fogad el eldobható műanyag zacskót (75 százalék). Lehetőségeihez képest mindig vagy sokszor komposztál a megkérdezettek 78 százaléka, 53 százalékuk pedig határozottan állítja, hogy szelektíven gyűjti a hulladékot, és amit lehet, újrahasznál, így hetente háztartásonként legfeljebb 40 liter háztartási szemét termeléséhez járul hozzá.
Kalkulátorok
Ahogy a különböző csoportok, úgy az egyén ökolábnyomának kiszámítására is rengeteg kalkulátor áll a rendelkezésre. Az ökolábnyom-kalkulátoroknak több funkciójuk is van. Attól függően, hogy milyen részletes és pontos számításra van szükség, kiszámolhatod tízperces, de akár többórás teszttel is a saját ökológiai lábnyomod mértékét.
Hirschl Zsuzsanna
[origo]
[origo] LEGFRISSEBB
[origo] LEGOLVASOTTABB
Legolvasottabb cikkek
OZONE CÍMLAPON
-
Cseréld krumplira a ceruzaelemet!
-
A valaha mért legforróbb fél év eddig a 2010-es
-
Dögszagúan nyílik: a titánbuzogány a világ leglátványosabb és legbüdösebb növénye
-
Mezítláb tilos: hogyan befolyásolja az időjárás a foci vb-ket?
-
Dideregnek a játékosok a foci vb-n a szokatlan hidegben
-
Melegebb volt kétmillió éve a Csendes-óceán. Miért?
[origo] CÍMLAPON
Olvasnivaló
Fogápolás gyermekkorban
Hogyan gondozzuk a babák tejfogait, és óvhatjuk meg gyermekünk fogait a fogszuvasodástól?
"Egy új világ kapujában"
A világ legnagyobb részecskegyorsító- jában a technika rendben működik, a behatolás kezdődhet a természetbe.
Már nem kell temetni a Yahoo!-t
Az már látszik, hogy elkezdték helyre- tenni a keresési és hirdetési versenyt is elvesztő céget, de még van teendő.Legújabb
hozzászólás
Legolvasottabb cikkek
Amerika már megcélzott állapotban van gazdasági, katonai és társadalmi szempontból, globalisták államcsínye által, akik azt akarják, hogy az emberek elfogadják, az új életformát m...
Klímaalapot javasol az IMF (1)Kis energia-bevitel – erős ellenhatás A HAARP akkor bombázza sugaraival az ionoszférát, amikor az viszonylag instabil. Fontos emlékeztetni arra, hogy az ionoszféra aktív e...
A valaha mért legforróbb fél év eddig a 2010-es (3)Az utóbbi években megszaporodott természeti katasztrófák – hurrikánok, földrengések stb. – kapcsán egyre többször merül fel az a feltételezés, hogy a tetemes személyi é...
Milliárdos népszavazással és a Földanyával a klímaváltozás ellen (3)Számítógépes hackerek feltörték egy egyik neves brit klímakutató központ szerverét, és az interneten közzétettek számos kutatói magánlevelezését és dokumentumokat, amikből kiderült...
Drasztikus olvadás lesz a nyáron az Északi-sarkon (1)Nem, hanem mindig, amikor hidegfront érkezik, az úgy "tör be" a jelenlévő meleg levegő alá, mivel a hideg légtömegek nehezebbek, mint a meleg levegő. Ezért is nevezik a hidegfronto...
Viharos szél, erős lehűlés követi a hidegfrontot (2)