Ökocement bevezetésével zöldülhet az építőipar
Mennyi pénz van az ökocement-projekt mögött?
Ajánlat
A cementipar az emberi eredetű szén-dioxid-kibocsátás 5-6 százalékáért felelős, így az egyik legnagyobb kibocsátónak számat. A szén-dioxid egyrészt a gyárak energiaigényéből, másrészt a mészkő (CaCO3) dekarbonizációjából, azaz a hevítés során bekövetkező CO2-vesztésből származik.
Az új, környezetbarát technológia segítségével viszont a cementipar elsődleges kibocsátóból jelentős szén-dioxid-nyelővé válhat. Az ökocement ötlete európai oldalról a londoni székhelyű Novacem kutatócsoportjától ered, amelynek vezető szakembere Nikolaus Vlasopoulos. A környezetkímélő eljárás lehetősége egyaránt felcsigázta az iparág és a környezetvédők érdeklődését, és elnyerte támogatásukat.
A környezetbarát cement kétségtelenül nagy piacra tehet szert, miután világszerte évente mintegy kétmilliárd tonna cementet használ fel az építőipar, s ez rengeteg szennyezőanyag kibocsátásával jár. Az ökocementre való áttéréssel viszont 5 százalékkal lehetne csökkenteni a globális szén-dioxid-emissziót. Ez a mennyiség több mint, ami például a légiközlekedésből származik. A cement iránti kereslet hosszú távon ráadásul egyre inkább növekedni fog: a francia Credit Agricole bank becslései szerint 2020-ra a maihoz képest másfélszeresére nő az igény.
Hagyományos vs. ökocement
A hagyományos, úgynevezett portlandcement gyártása során a mészkövet közel 1500 Celsius-fokra hevítik fel, amelyhez kevés ásványi anyagot, például agyagot adnak. Ezzel az eljárással 1 tonna cement előállítása során 0,8 tonna szén-dioxid kerül a légkörbe. Amikor az anyagot az építkezéseknél vízzel keverik el, az tonnánként 0,4 tonna szén-dioxidot nyel el a levegőből. Csakhogy a gyártás során több szén-dioxid kerül a légkörbe, mint amennyi kikerül belőle a szilárdulás közben, és a nettó kibocsátás végül is 0,4 tonna.
Korábban is voltak már kísérletek környezetbarátabb cement előállítására, de ezek kimerültek abban, hogy több adalékanyagot adtak a betonkeverékhez, így csökkentve a felhasznált mészkő mennyiségét. Ezzel azonban nem tudták oly mértékben csökkenteni az emissziót, hogy a cementipar lekerüljön a legtöbb szennyezőanyagot termelő iparágak képzeletbeli dobogójáról.
A hagyományos beton ugyan megköt valamennyit a légköri szén-dioxidból, de nem eleget
A Novacem magnézium-szilikátokat használ alapanyagként, amelyek a hevítés során nem bocsátanak ki szén-dioxidot. Maga a gyártási folyamat is sokkal alacsonyabb hőmérsékleten, mindössze 650 Celsius-fokon zajlik, azért kevesebb fűtőanyagra van szükség. Így egy tonna cement előállítása kevesebb, csupán 0,5 tonna szén-dioxid-kibocsátással jár - de ami a fontosabb, hogy a szilárdulás közben közel 1,1 tonna szén-dioxidot köt meg a légkörből. Végeredményben tehát az eljárás nem kibocsátással jár, hiszen egytonnányi végtermék életciklusa során körülbelül 0,6 tonna szén-dioxidot köt meg. Ráadásul, a kisebb energiaigénynek köszönhetően, a gyártás során könnyebben hasznosíthatók a tiszta energiák - a víz-, a szél- vagy a napenergia.
Kételyek és bizakodás
A brit cementipari szakmai szervezet, a Concrete Society szóvivője mégis szkeptikusan látja az ökocement jövőjét. Elmondása szerint problémák merültek fel az új cementfajták előállítását célzó laborkísérletek során, és emellett a gyártáshoz nélkülözhetetlen nyersanyagok csak meghatározott helyeken elérhetők a Földön. Mindezeken túlmenően az új építőanyagot komoly terhelési vizsgálatoknak kell alávetni, mielőtt piacra kerülhetne, ami hátráltathatja betörését a piacra.
Vlasopoulos ezzel szemben azt állítja, hogy a magnézium-szilikátok világszerte nagy mennyiségben megtalálhatók, és becslések szerint közel 10 ezer milliárd tonna hozzáférhető. Ráadásul a Novacem által kifejlesztett gyártási folyamat során egyéb magnéziumtartalmú ipari alapanyagok is megfelelnek e célra. Vlasopoulos biztos benne, hogy az új cement elegendően erős lesz ahhoz, hogy az építkezéseknél alkalmazhassák, de természetesen az engedélyek megszerzéséig még néhány éves tesztelési időszaknak kell eltelnie.
Tengerentúli versenytársak
A Novaceméhez hasonló fejlesztésekbe kezdtek a kutatók az amerikai kontinensen is. A kaliforniai partvidéken található a Moss Landing erőmű, amelynek turbinái több mint 1000 MW elektromos energiát termelnek. A keletkező 370 Celsius-fokos gázok és gőzök legalább 30 ezer ppm szén-dioxidot tartalmaznak, azaz egymillió légrészecskéből minimum 30 ezer CO2-molekula. Emellett persze egyéb szennyezőanyagok is kikerülnek az erőműből.
Jelenleg ezek a gázok a kéményekből közvetlenül az atmoszférába kerülnek, azonban a Kaliforniában nemrégiben megalapított Calera cég szerint, ha a füstgázt átáramoltatnák a környező tengervizen, a benne lévő szén-dioxid 90 százalékát cementté lehetne alakítani. Az eljárás alapvetően a korallok által előállított tengeri cement képződéséhez hasonlít: a korallok a tenger vízében lévő kalciumot és magnéziumot alakítják karbonátokká normál hőmérsékleti és nyomási viszonyok mellett. Jelen esetben is erről van szó, a szén-dioxidból előbb szénsavat, majd karbonátokat, és végül cementet állítanak elő. A Calera mellett más vállalatok is dolgoznak hasonló eljárásokon Santa Barbarában és Halifaxben.
A klímaváltozás elleni küzdelemben a környezetbarát cement igen kecsegtetőnek ígérkezik, és talán a leginkább megvalósíthatónak tűnik a számos, olykor futurisztikusnak hangzó ötlet közül, amellyel a szakértők a felmelegedést kívánják mérsékelni.
ICI Interaktív Meteorológia
[origo] LEGFRISSEBB
[origo] LEGOLVASOTTABB
Legolvasottabb cikkek
OZONE CÍMLAPON
-
Cseréld krumplira a ceruzaelemet!
-
A valaha mért legforróbb fél év eddig a 2010-es
-
Dögszagúan nyílik: a titánbuzogány a világ leglátványosabb és legbüdösebb növénye
-
Mezítláb tilos: hogyan befolyásolja az időjárás a foci vb-ket?
-
Dideregnek a játékosok a foci vb-n a szokatlan hidegben
-
Melegebb volt kétmillió éve a Csendes-óceán. Miért?
[origo] CÍMLAPON
Olvasnivaló
Fogápolás gyermekkorban
Hogyan gondozzuk a babák tejfogait, és óvhatjuk meg gyermekünk fogait a fogszuvasodástól?
"Egy új világ kapujában"
A világ legnagyobb részecskegyorsító- jában a technika rendben működik, a behatolás kezdődhet a természetbe.
Már nem kell temetni a Yahoo!-t
Az már látszik, hogy elkezdték helyre- tenni a keresési és hirdetési versenyt is elvesztő céget, de még van teendő.Legújabb
hozzászólás
Legolvasottabb cikkek
Amerika már megcélzott állapotban van gazdasági, katonai és társadalmi szempontból, globalisták államcsínye által, akik azt akarják, hogy az emberek elfogadják, az új életformát m...
Klímaalapot javasol az IMF (1)Kis energia-bevitel – erős ellenhatás A HAARP akkor bombázza sugaraival az ionoszférát, amikor az viszonylag instabil. Fontos emlékeztetni arra, hogy az ionoszféra aktív e...
A valaha mért legforróbb fél év eddig a 2010-es (3)Az utóbbi években megszaporodott természeti katasztrófák – hurrikánok, földrengések stb. – kapcsán egyre többször merül fel az a feltételezés, hogy a tetemes személyi é...
Milliárdos népszavazással és a Földanyával a klímaváltozás ellen (3)Számítógépes hackerek feltörték egy egyik neves brit klímakutató központ szerverét, és az interneten közzétettek számos kutatói magánlevelezését és dokumentumokat, amikből kiderült...
Drasztikus olvadás lesz a nyáron az Északi-sarkon (1)Nem, hanem mindig, amikor hidegfront érkezik, az úgy "tör be" a jelenlévő meleg levegő alá, mivel a hideg légtömegek nehezebbek, mint a meleg levegő. Ezért is nevezik a hidegfronto...
Viharos szél, erős lehűlés követi a hidegfrontot (2)