Life.huiWiW[freemail]VideaLifeNetwork

Kipusztult a mangroveerdők fele

2010. 08. 18., 18:10 | MTI
Műholdképekről derült ki, hogy az eddig becsültnél 12 százalékkal kisebb a világ mangroveerdőinek területe. A korábbi mangroveterületeknek mintegy felén már kipusztult az erdő az emberi beavatkozás és a viharok miatt.

A korábbi becslésekhez képest 12 százalékkal kevesebb a mangroveerdő a Földön - erről az amerikai földtani intézet (USGS) és a NASA új műholdképei szolgáltak bizonyítékkal.

Ezek szerint jelenleg 137 760 négyzetkilométernyi területet borít mangroveerdő, ez 12,3 százalékkal kevesebb mint eddig gondolták - derült ki a Global Ecology and Biogeography című tudományos folyóiratból. Ez a terület Bajorország kétszeresének felel meg.

A mangroveerdők fákból, pálmákból és cserjékből állnak, és az Egyenlítő mentén, a szubtrópusi éghajlati övben nőnek. Jól alkalmazkodnak az extrém környezeti körülményekhez, a magas sótartalomhoz és a pokoli hőséghez is. Az emberi tevékenység, valamint a gyakori viharok azonban egyre inkább megtizedelik ezeket az erdőket, amelyek ma már gyorsabb ütemben pusztulnak, mint az esőerdők és a korallzátonyok.

Napjainkra csak a korábbi területek felét borítja mangroveerdő, és ezek közül sok rossz állapotban van - mondta Chandra Giri, az amerikai földtani intézet kutatója.  A mangroveerdők védelmet nyújtanak a partoknak a tornádók és a cunamik ellen, ezért nagyon fontos szerepük van - mutatott rá a szakember.

A megmaradt mangroveerdők 118 országban terülnek el, ezek 42 százaléka Ázsiában van, Afrikában 21, Észak- és Közép-Amerikában 15, Óceániában 12, Dél-Amerikában az erdők 11 százaléka található.

(MTI)

Az óránként frissülő időjárási információkat ezentúl, itt találja: origo.hu/idojaras
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

TOP 5 NÉZETTSÉGŰ MŰSOR

Legendás utazásokLegendás utazásokIsmeretterjesztő film, -sorozat | 2012.01.10., 11:31

Világvége krónikákVilágvége krónikákDokumentumfilm | 2011.05.16., 14:22

Földünk a magasbólFöldünk a magasbólIsmeretterjesztő film, -sorozat | 2011.05.13., 14:53

Csodás FöldünkCsodás FöldünkIsmeretterjesztő film, -sorozat | 2011.03.27., 17:18

Az ismeretlen FöldAz ismeretlen FöldDokumentumfilm | 2011.05.24., 13:51

Az OzoneNetwork kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.